A fogimplantátum gyakorlatilag egy műgyökér, amelyet az elvesztett fog helyére ültetünk be annak érdekében, hogy mind funkcionálisan, mind pedig esztétikailag tökéletesen helyettesítse az eredeti foggyökeret, továbbá stabilitásának révén az élethű műfogak felhelyezését tegye lehetővé. Az implantáció gondos tervezést igényel, mivel nagyon sok szempontot kell figyelembe venni. Az implantátumok segítségével a kisebb és a nagyobb foghiányok is biztonsággal pótolhatóak, sőt, a teljes foghiányra is megoldás, mivel szilárd pilléreket alkotva biztonságos alapot biztosítanak a koronák és hidak számára.

Implantátum
A fogászati implantátum felépítése
Maga az implantátum az, amit beültetünk a csontba, ahonnan nem lóg ki, semmi sem látszik belőle, csakúgy, mint az igazi foggyökér esetében. Az implantátum belseje üreges, ide csavarozzuk be az implantátum felépítményt, amely már kiemelkedik az ínyből, majd a felépítményre helyezzük rá az elkészített koronát vagy hidat.
Érvek az implantátumok mellett

Az implantátum fajtái – Egyfázisú implantátumok
Ennél az eljárásnál az íny vonalán kissé túlnyúló, hosszabb implantátumot helyezünk az állcsontba, az implantátum felső része kissé túlnyúlik az íny vonalán, ezáltal a varrásakor az implantátum fej része szabad szemmel láthatóan is picit kilóg. Nincs szükség második műtétre, hanem pár hónap gyógyulás után a felépítmény és a korona egyből felhelyezhető az implantátumra.
Az egyfázisú implantátumoknak két fajtáját különböztetjük meg:
Az implantátum fajtái – Kétfázisú implantátumok
A kétfázisú implantátumok beültetése során a fogpótlás két lépcsőben zajlik. Az első fázis alkalmával műtéti úton behelyezzük az állkapocsba az implantátumot, majd az ínyt összevarrjuk és elkezdődik a néhány hónapos gyógyulási idő, más néven csontosodási folyamat. Mihelyt begyógyult, becsontosodott az implantátum és már szilárdan ül, egy kisebb feltáró műtéttel szabaddá tesszük az implantátum nyaki részét, valamint hozzákapcsoljuk a felépítményt és a koronát.
Endosseous implantátum: Csonton belüli, a kétfázisú implantációs beavatkozáskor leggyakrabban használt implantátum, amelyet közvetlenül az állcsontba rögzítünk. Több típusa létezik, például henger, csavar vagy penge formájú.

A fogászati implantátum méretei
Az fogimplantátumokat méretük, pontosabban átmérőjük alapján is megkülönböztethetjük. A csontállomány minősége illetve a rendelkezésre álló hely szabja meg, hogy melyik méretet választjuk.
Az implantátum anyaga, bevonata
A legtöbb fogimplantátum nagy tisztaságú titánból készül, mert az nagyon ritka esetben fejt ki allergiás reakciót az emberi szervezetben. Azonban a titán implantátumok sem egyformák, különböző felszíni bevonattal készülnek, amely bevonatok a csontosodás és stabilitás mértékét befolyásolják:
Bár nagyon ritka, de mégis előfordulhat, hogy valaki allergiás a titánra, ilyen esetben sem kell lemondania az implantátumról, mert nálunk lehetősége van kerámia implantátum beültetésre is.